Acer TimeLine notebook sorozat
A netbook piacot már legázolta az Acer, így most itt az idő, hogy az ultravékony termékek között is „nagyot” alkossanak. Az új TimeLine sorozatba tartozó notebookok kevesebb, mint 3 centis vastagsággal érkeznek majd, súlyuk pedig nem haladja meg a 2,4 kg-ot.

Egyszerű, de szép design és pokolian hosszú akkumulátoros üzem jellemzi a TimeLine termékeket. Az Intel-lel együtt végzett fejlesztések eredményeként a termékcsalád minden tagja képes lehet akár 8 órás üzemidőre is, töltés nélkül.
Érdekes újdonságot jelent még a TimeLine notik hűtése is, amit az Acer szintén az Intel-lel együtt dolgozott ki. A Laminar Wall Jet fantázianévre hallgató eljárásnak köszönhetően (a gyártó közleménye szerint) akár órákon át használhatjuk a terméket ölben is, anélkül, hogy leégne a lábunk.
A hosszú üzemidő másik kulcsa (a hűtés mellett) az energiatakarékosság. Az Acer bevetett mindent, ami manapság elérhető, így Acer Smart Power Key és Intel DPST is segíti az akkumulátor dolgát. (Előbbi egy gyors boot eljárást eredményez, így a rendszer hamarabb áll fel. Utóbbi egy Intel energiatakarékossági technológia rövidítése, amit a videovezérlő használ.)
A termékek pontos típusjeleit és specifikációit is közzétette az Acer. Eszerint a legkisebb modell AS 3810T, a középső AS 4810T, míg a legnagyobb AS 5810T néven lesz elérhető.
Processzor: Intel Core2 Duo ultra low voltage SU9400 vagy Intel Core2 Solo ultra low voltage SU3500
Chipset: Mobile Intel GS45 Express
Memória: Dual-channel DDR3, max. 8 GB DDR3 1066 MHz
Kijelző: 15,6” 1366 x 768 vagy 13,6” 1366 x 768
HDD: 160 / 250 / 320 / 500 GB HDD vagy 80 GB SSD
ODD: 8x DVD író
WiFi: Intel Wireless WiFi Link 5150 Wi-Fi/WiMAX
VGA: Intel Graphics Media Accelerator 4500MHD (Intel GS45)
Egyebek: Bluetooth, webkamera, kártyaolvasó, „T” kursor pad




Az Acer mindegyik TimeLine notebookra 1 év garanciát vállal. Az árak még nem véglegesek, de annyit már most is lehet tudni, hogy valahol 160.000 Ft körül lehet majd hozzájutni a, legolcsóbb modellhez.
Kapcsolódó tartalmak
- Tovább dübörög az Acer: Aspire 3935 és Aspire 8935G notebookok
- Új Acer Aspire One modellek, 10,1-es és 11,6-os kijelzővel
- Acer Ferrari One – vörös ördög, AMD alapokon
- Sony VAIO X – a világ legkönnyebb notebookja
- Asus Notebook és Netbook újdonságok
- Hét új Asus U és UX notebook 12”-tól 15,6”-ig
- Asus UL30 – az új U széria egyik igen drága képviselője
- MSI X600 – ultra vékony design
- Üzletekben az Asus U20A - kicsi de pokoli gyors
- Asus K sorozat – ésszerű választás a középkategóriában
- Dell Latitude Z600 – nagyon vékony, nagyon drága üzleti notebook
- Silicon Power 2,5”-os SSD meghajtók
- Gateway EC18T - Lelepleződött a legújabb Tablet PC
- Dell Inspiron Z modellek
- LG XNOTE X-130 netbook 12 órás akkumulátorral
- Compaq Evo N620c notebook
- Lenovo IdeaPad Y sorozat (Y450, Y650)
- MSI GX723 – Gamer notebook GeForce GT 130M videokártyával
- Gateway P-7809u FX és P-7807u FX gamer notik
- Asus G60J és G51J sorozat – Core i7 CPU-val a játékok szolgálatában









