nVIDIA sajtótájékoztató – Ion és Tegra minden mennyiségben
nVIDIA sajtótájékoztató kellemes környezetben:
Az Expert Compter szervezésében vehettünk részt az nVIDIA sajtótájékoztatóján, ahol számos érdekességről számolt be a cég képviselője. Persze a munka előtt megcsodáltuk a rendezvénynek helyszínt adó hotel teraszát, illetve ittunk egy jó kávét. (Talán egy kávétól azért még objektívek maradunk..)


Lenovo S12, HP 311 és Samsung N510 - Ion, minden sarokban:
A prezentáció fő témája az Ion és a Tegra platform bemutatása volt, ehhez pedig mi résztvevők is hozzátehettük a magunkét. Az előadó meglepően közvetlen stílusban mutatta be a három notebook gyártó legújabb, nVIDIA Ion alapú netbookját. A Lenovo S12, HP 311 és Samsung N510 alkotta trió nem véletlen került ma az érdeklődés középpontjába, hiszen mindegyik képes 1080p-s HD tartalmak szaggatásmentes lejátszására. Ezt saját szemünkkel is láthattuk, méghozzá egy jópofa bemutató kíséretében.
A terem egyik oldalán álló gépen az Intel Atom processzora számolta a frame-eket, a másik oldalon pedig az Ion chip. Az eredmény nagyon meggyőző volt, hiszen míg az Atom csak szaggatásig jutott, az Ion folyamatos képet produkált.
Mivel kipróbálhattuk a termékeket, így a HP 311 kézbevételekor első dolgunk volt elindítani a Cod4-et. Csodák csodájára, 800x600-as felbontásban, 4AA mellett is folyamatos volt a játék. Erről rövid videót is készítettünk, amit a következő oldalon lehet megtekinteni.
Az nVIDIA embere elmondta azt is, miért vegyünk Ion alapú netbookot. (Nyilván azért, hogy az NV pénz keressen, de ezen kívül is voltak érvei.) Először is azért, mert valódi full HD támogatással bíró gépet kapunk, ami 11,6”-os kijelzője révén akár munkára is alkalmas lehet. Szintén komoly érv az Ion-os netbook mellett, hogy ha napközben letöltünk egy mkv (HD) filmet a kisgépre, akkor azt este rákötjük a TV-re és már mehet is a mozizás. Magyarul sem asztali lejátszó, sem nagy PC, sem semmi más nem kell, csak egy Ion-os netbook.
Esett még néhány szó a Flash videók lejátszásáról is. Manapság a Flash szinte egyet jelent az internettel, így a Flash tartalmak egyre szebbek, nagyobbak és persze egyre erősebb gép kell hozzájuk. Nos, az nVIDIA erre is kínál egy megoldást, hiszen az Ion (a mondatot október hatodikán fejezzük be).

Megmutatták még a Tegra chipre épülő Zune média lejátszót is, ami igazán impozáns képességekkel bír. Képzeljünk el egy vékony, nagy kijelzős MP4 lejátszót, ami képes a 720p HD-t is akadás mentesen megjeleníteni. Nos a Tegra alapú eszközök ilyenek, illetve ilyenek lesznek, ha elkezdődik a forgalmazás. (Ez néhány héten belül várható.) Érdekes belegondolni, hogy ha szerelnek HDMI-t a Tegra alapú médialejátszó oldalára, akkor egy mobiltelefon méretű eszközről nézhetünk HD filmet..
nVIDIA Tegra - multimédia lejátszó 720p támogatással:


Nagyon kellemes a Tegra fogyasztása is. A gyártó szerint akár 25 órán át hallgathatunk zenét, 10 órán át nézhetünk HD filmet egy ilyen média lejátszón.
Kapcsolódó tartalmak
- Panasonic termékek és notebook öntözés a HRP partnernapján
- Samsung N510, N140 és N130 – változatos netbook kínálat
- Lenovo IdeaPad S12 netbook - nVIDIA Ion chipsettel
- Asus N61 – Multimédia mindenek felett (frissítve)
- Üzletekben az Asus U20A - kicsi de pokoli gyors
- Silicon Power 2,5”-os SSD meghajtók
- Asus K50IJ és K70IO teszt – egy átlagos és egy jóval átlag feletti versenyző
- Lenovo IdeaPad U150 – A CULV platformra épülő netbook
- MSI CR600, CX600, CR700 és CX700 laptopok
- PhotoFast, Logitech és Verbatim notebook kiegészítők
- Mio P360 és Mio C520
- Asus S121 – Ultravékony, ultradrága
- MSI X600 – ultra vékony design
- Compaq Evo N620c notebook
- Toshiba Qosmio X500 – ismét egy Core i7-es notebook
- Sharp PC-Z1 – netbook 5 colos érintőképernyővel
- Asus EEE PC a spájzban
- Lenovo IdeaPad U450P – újabb CULV legény a gáton
- Asus F5SL notebook
- Dell Latitude Z600 – nagyon vékony, nagyon drága üzleti notebook







